Egyesek számára ismeretlen, némelyikünk kertjéből pedig szinte már kihagyhatatlan az édesburgonya vagyis a batáta termesztése. A kertészek körében is évről évre közkedveltebb növény,
Házi lekvárokkal és szörpökkel várja az érdeklődőket Benében a Milekvárunk csapata. A Bábel család három nemzedéke közösen készíti a hagyományos ízvilágú termékeket.
A Nevetlenfaluban született, jelenleg Szőlősgyulán élő Sápi Tóth Éva szülési szabadsága alatt kezdett el textil rózsákat készíteni, később egy kézműves, harisnyavirágokkal foglalkozó ismerőse javaslatára
Ezen a héten kezdetét vette/veszi a Nagyböjt, mely Krisztus 40 napos böjtölésére emlékeztet, s amely felkészít bennünket a Feltámadás Ünnepének méltó fogadására, megünneplésére.
Egy nemzet konyhakultúrája korántsem csak annak ízlésvilágát tükrözi. A magyar gasztronómia több mint ezer éve létezik, fejlődik, alakul,
Bármilyen kézműves mesterséget vagy hobbit űző személlyel találkozom, mindig arra vagyok a legkíváncsibb, hogyan kezdődött nála az alkotási láz.
Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.
Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...
Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.
Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,