Jó érzés lehet természetes anyagokkal dolgozni, valami élő dolgot átalakítani, létrehozni belőle valami újat, használható tárgyat, ami révén mások életét megszépíthetjük. Kosárfonás során a vesszők átalakulnak,
A könyvkötészet a régi, népi szakmák közé sorolható. E ritka mesterséget gyakorló szakemberek sajnos kihalófélben vannak. Igen kevesen készítenek hagyományos, kézi könyvkötészettel könyveket a mai világban.
Foltvarrással foglalkozik, ezen belül is „gyerekekre szakosodott” Lădaru-Baricz Hajnalka, aki a legkisebbek számára készíti alkotásait Gyergyószéken. Vidám, színes párnákra,
Anda Erika, Érsekújvárban él, villamosmérnöki végzettséggel rendelkezik, viszont jelenleg autista fia gondozójaként otthon tevékenykedik. Mikor van egy kis szabadideje, legszívesebben nemezeléssel foglalkozik
Mikor gyerek voltam, imádtam az olyan játékokat, amelyekből építeni lehetett. Csak a képzeletemen múlott, hogy milyen dolgok öltenek alakot belőle. Bárhogyan lehetett kombinálni az egyes elemeket
Akkor sem költöznek el Vésztőről, ha majd világcég lesznek! Vésztőn eleinte csak a Batthyányi utca egyik házának kerítésén látszott a messzire világító sárga szín, amiről feltűnésekor senki sem nagyon tudta,
Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.
Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...
Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.
Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,