A kötött és horgolt ruhák, tárgyak mindig megmelengetik a lelkemet. Olyan jó érzés látni munka közben a készítőket, a folyamatát annak, ahogy egy gombolyag fonál kötőtűk,
Pöttyös vagy virágmintás motívummal, nyersen vagy festett formában. Akárhogy is nézem nehéz a választás. Szívem szerint mindegyik kerámiából vinnék.
Ezek a sajtok friss, teljes értékű legelőről származó nyers tejből készülnek, nagyon változatosan: az olvasztott, lágy sajtoktól, a füstölt, érlelt változatokig nagyon széles a kínálat.
Virág-, vagy szív formájú, vagy éppen hagyományos téglatest formájú szappanokat látunkk Árvai Argita királyhalmi kézműves asztalán. Valamennyi szemre ighen mutatós és az illatözön
Wass Albert: „Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar,
Legtöbbször ha valakiről, illetve a munkájáról írok, előtte mindig próbálok elmélyedni a munkákról készült képekben, alaposan megnézni azokat, figyelni magamra, hogy milyen érzéseket váltanak ki belőlem.
Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.
Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...
Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.
Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,