Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Szabadi György évtizedek óta önt gyertyákat. Kiemelkedően híres a precízségéről és gyertyáinak minőségéről, melyet, nem csak lakóhelyén Moholon, hanem más környező településen is nagyra értékelnek. 

György és felesége régóta vonzódik a kézművesség különböző ágaihoz. Kipróbálták már a kosárfonást, de tojáshímzéssel is foglalkoznak. Mindemellett György még hegesztéssel aprólékos munkákat és darabokat is készít: számokat-, szívformákat születésnapokra, vagy akár saját gyertyáihoz szebbnél szebb gyertyatartókat is.

A gyertyakészítést úgy kezdték, hogy kartonpapír formákba öntötték össze a maradék gyertyákat, amelyek otthon a ház körül megmaradtak és megtalálhatóak voltak. Számára ezek az első darabok nagyon szépen sikerültek, e miatt kezdtek a gyertyaöntéssel komolyabban foglalkozni. Már munkájuk elején rendelésre, egyedi gyertyákat kezdtek csinálni. Kis idő múlva az öntéshez szükséges olyan eszközöket vásároltak, amelyek nem kívántak komolyabb anyagi befektetést. Ezt követően ipart is nyitottak annak érdekében, hogy több helyen és formában is tudják értékesíteni az általuk készített termékeket. Vásárokban és boltokban is lehet találkozni az általuk készített gyertyákkal, de a lecsengő vírushelyzet után már inkább a húsvéti és karácsonyi ünnepek köré koncentrálják energiáikat. 

Jellemző munkáira, hogy inkább egyedi igény és elképzelés szerint készíti gyertyáit – ahogy mondja: inkább kevesebbet, de rendeset. Nem zavarja az, hogy egy gyertyába több időt kell belefektetnie, vagy ugyanazt nem tudja kétszer ugyanúgy megcsinálni. Inkább különleges gyertyákat készít, kevert színekkel és mintákkal, amely a saját-, és a vevői számára is elégedettséggel szolgál. A parafint lábasokban olvasztja, az alapanyagokat pedig külföldről szerzi be – ezzel is törekedve a lehető legjobb minőségre és eredményre. Említést kell tenni arról, hogy testgyertyákat is készít, amelyet láz és más fájdalom alkalmával tanácsos használni.

Elmondása szerint a formába öntést szereti a legjobban, azonban semmiféle gépesített módszert nem használnak. Mindent kézzel csinálnak, és fognak a jövőben is, mert számára ez jelenti az igazi művészi munkát és eredményt. Itt kell azt elmondani, hogy számára ez nem feltétlen munka (főállásban teljesen más munkakörben dolgozik), hanem inkább egy művészi kibontakozás – nagyon szereti azokat a dolgokat, amiket a saját két kezével alkot meg. Nem utolsó sorban ezáltal magából is tud adni egy kicsit a vásárlónak is.

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...