Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Tamási Mihály szobrász

Tamási Mihály húsz éve készít szobrokat kőből, fából és agyagból Marosvásárhelyen. Tudását szívesen megosztja másokkal, gyerektáborokba is gyakran hívják foglalkozásvezetőnek.

Agyagozni nemcsak gyerekekkel, felnőttekkel is szokott. Segítségével korhatár nélkül bárki kipróbálhatja a formázás, a faragás, az alkotás örömét. Mihály (https://www.facebook.com/mihaly.tamasi.5) azért farag, mert ezt szereti. A rendelkezésére álló időt a számára legvonzóbb tevékenységre akarja fordítani.
A faragás már gyerekkorától vonzotta, mégsem járt diákként faragászatra, hanem 21 éves korában kezdett hozzá álma megvalósításához. Előbb könyvekből, könyvtárakból gyűjtötte az ehhez szükséges ismereteket, hogy miből lehet szépen faragni, hogy hogyan kell szárítani a fát annak érdekében, hogy ne repedezzen össze, és szép anyagból tudjon dolgozni. A saját maga által szárított fával keresete fel az idős Bandi Dezső bácsit, aki utolsó három évében sok mindent megtanított neki. Ezt követően Fekete Pál agyagszobrászhoz kérezkedett be, bíztatására még az ő műhelyében elkészítette első munkáját. Azóta az agyag szerelmese is lett. Később az erdőben a csorgó mellett talált kő csábította kísérletezésre, azóta már köveket is farag. Homokkőből vagy más puhább kövekből készíti alkotásait, s noha fából és agyagból készült szobrai is kisméretűek, a kőnél még inkább meghatározza az alkotást, hogy éppen mekkora kőre bukkan kirándulásai során.
Bandi Dezső bácsi arra tanította, hogy ne is próbáljon Michelangelo szobrokat faragni, legyen önmaga, valósítsa meg saját elképzeléseit, látásmódját, alkotásai legyenek őszinték. Másolni ezért nem is próbált soha. Az egyszerű emberek és a képzőművészek véleményét egyaránt meghallgatja, de a saját feje szerint dolgozik. A nyarat például úgy látja, hogy jön, virágba borul és elszáll, ezért alkotásának még a talpán is virág látható, kezek helyett pedig szárnyakat faragott szobrának. Az örömnél pedig szebb dolog nem is lehet az ember életében – állítja a faragó –, Mihály, amikor örül úgy érzi, hogy szíve nem fér már a testébe, akkorára megnő, ezért az Örömet szárnyaló, nyíló tulipán formájában mintázta meg. Az örökké tartó szeretetben, az idős párt úgy faragta meg, hogy nyilvánvaló a közöttük lévő szoros kapcsolat. Mihály munkáiban fejezi ki magát: a szív, a szerelem, és az élet dolgai a kedvenc témái. Alkotás közben örömét leli a szabadságban, és mindenkit arra bíztat, hogy azt csinálja, amit szeret, merjen a szívére hallgatni, mert mindenkinek van valami belső kívánsága, vágya. A legjobban úgyis azt fogja csinálni, amit szeret, és az ilyen tevékenységre idő is kerül.

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...