Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Nemezelés – Egy ősi technika feltámadása, TájGazda

Anda Erika, Érsekújvárban él, villamosmérnöki végzettséggel rendelkezik, viszont jelenleg autista fia gondozójaként otthon tevékenykedik. Mikor van egy kis szabadideje, legszívesebben nemezeléssel foglalkozik

– mintegy másfél éve. Erika először csupán valami kedvtelésre, kellemes időtöltésre vágyott, ami egy kis örömet, változatosságot hozhat az életébe. Így jött az ötlet, hogy kipróbálja a kézművesség ezen fajtáját. Elmondása szerint nem volt egyszerű egy olyan helyet találni, ahol elsajátíthatja legalább az alapokat, de végül sikerült. Először egy párórás budapesti tanfolyam hirdetésére talált rá az Interneten. Ezen sikeresen részt is vett, majd további keresgélés után rátalált Vanek Angelikára, aki akkortájt Tardoskedden élt és bizonyos időközönként tanfolyamokat tartott a témában. Itt az ember két nap alatt megismerkedhet az alapokkal, majd sok-sok gyakorlással tökéletesítheti a technikáját.
„A nemezelés lényege, hogy a gyapjúszálakat mozgatással, meleg víz és szappan segítségével összefüggő textíliává tömörítjük. A gyapjúszálak a meleg víz hatására 40-50 százalékkal összehúzódnak, és a dörzsölés, nyomkodás hatására egymásba akadnak.” – meséli Erika, hogy is működik ez az egész – „Számomra a nemezelés a természetességet jelenti. Az így készült termékek érintése, hordása nagyon kellemes. Ezenfelül szép színeikkel kellemes látványt nyújtanak a szemnek, ami szintén nem egy elhanyagolható szempont.”
„Mindegyik alkotásom egyedi, kihívás, hogy mivé alakul a kezem alatt. Igyekszem kipróbálni különböző tárgyak alkotását, s hagyom, hogy megszülessen a mű. Sokszor még most is rácsodálkozom, hogy mindezt az én kezem alkotta. Mikor valamit elkészítek, és elégedett vagyok vele, az mindig jó érzéssel tölt el. Az alkotásban egy végtelen örömforrásra leltem. A teljes beteljesülés azonban az, ha a műveim megtalálják gazdájukat, akiknek szintén örömöt okoznak. Sajnos a gazdára találás még gyerekcipőben jár. Úgy veszem észre, hogy sokan nem is ismerik a nemez fogalmát.”
Ezen szeretnénk most mi is segíteni. Anda Erika termékeit az alábbi linken tekinthetjük meg:

https://www.facebook.com/erika.a.barak

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...